| |
| Környék |
|
Recepciós kollégáink készségesen tájékoztatják Önöket a környék nevezetességeiről. Térképeket, programleírásokat és más írásos információs anyagot is biztosítunk. A környék természeti látnivalókban is bővelkedik, de autóval Siófok, Veszprém, Keszthely, Hévíz és a Kis Balaton is könnyen elérhető. Néhány látnivaló a környékről:
|
SZÁNTÓDPUSZTA (10 perc) |
Szántódpuszta a magyar múlt patinás települése. Szántódpuszta nem puszta a szó közismert értelmezésében. Nem is balatoni üdülőhely, bár a Balaton partján fekszik. Nem falu, mert nincsenek állandó lakói. Mégis mindez együtt a szép tájú Somogy egyik legszebb "települése". Nevét legrégibb magyar nyelvű emlékünk a Tihanyi Alapítólevél őrzi. Szántódpuszta mintegy harminc épületből álló együttese az eredeti helyén várja az érdeklődőket, és sértetlen állapotban őrzi a major képét. A Szántódpusztán működő turisztikai központ segít bepillantást nyújtani Magyarország és a szűkebb régió képzőművészeti, kultúrtörténeti, néprajzi emlékeibe. Itt található a Balaton egyetlen akváriuma, amely a tó élővilágát mutatja be. A műemlék épületekben állandó kiállítások, fogadó, csárdák várják a turistákat. Ezen kívül lovas programok és lovaglási lehetőségek teszik még kellemesebbé az itt tartózkodást
|
BALATONSZÁRSZÓ (10 perc): József Attila Emlékmúzeum |
A József Attila Múzeum az egykori Magda Panzió épülete, ahol a költő életének utolsó napjait töltötte. Fotók, kéziratkópiák mutatják be életét és művészetét.
Nyitva: áprilistól október végéig hétfő kivételével 9-18-ig
Belépőjegy: 150-300 Ft
|
BALATONSZEMES (15 perc): Latinovits Zoltán Emlékkiállítás |
A szemesi múzeum a színészkirály pályáját mutatja be dokumentumok, fotók tükrében, a Színháztörténeti Intézet anyagából. Latinovits sírja a városi temetőben található.
Nyitva: egész évben hétfő kivételével 10-12-ig ill. 14-18 óráig
Belépőjegy: 75-150 Ft
|
SIÓFOK (15 perc) |
Nyári fővárosként Siófok mindig is a művész- és színészvilág kedvelt nyaralóhelye volt. Manapság színház, galériák, múzeumok és könyvtár szolgálja a szellemi elmélyülést. A város több mint száz éve kedvelt helyszíne a különböző konferenciáknak, művészeti és tudományos találkozóknak.
A fesztiválok, melyek közül a három legkiemelkedőbb a „Pünkösdi Szezonnyitó Ünnep", az „Aranykagyló Nemzetközi Folklór Fesztivál", és a „Bor és Kenyér Ünnepe", sok ezres tömeget szórakoztatnak.
A Kálmán Imre Múzeum méltó emléket állít világhírű komponistánknak, a „Csárdás Királynő" szerzőjének - az állandó kiállításnak a komponista szülőháza ad otthont. Emellett meglátogathatjuk a Tojásmúzeumot, a Hüllő Kiállítást, a Korall Akváriumot (cápa-show-val!) vagy belevethetjük magunkat az éjszakai életbe valamelyik nyüzsgő, fiatalokkal teli szórakozóhelyen.
A képen: Siófok főtere
|
KEREKI VÁR (15 perc) |
Somogy megyében, a Balatontól 10 km-re található Kereki község, aminek egyik nevezetessége a középkori vár romja. A vár több útvonalon is megközelíthető gyalogosan. (A legrövidebb, meredek út esős-sáros időben elég nehezen járható.)
A kereki rom a történelem során több néven is szerepelt, nevezték Kupavárnak, Katonavárnak és Fehérkővárnak. A népi emlékezet Kupavárként őrizte meg, mert Somogyban, Koppány egykori szálláshelyén, minden várat Kupavárnak neveztek. A vár feltehetően a XIV. század első évtizedeiben keletkezett.
|
TIHANY (35 perc) |
Ideális úticél egy egész napos kiránduláshoz, akár hajóval is.
A félsziget jelképe, a bencés rendi apátság 1055-ben épült, az alapító I. András király sírja illetve az apátság alapítólevele (legrégibb nyelvi emlékünk) ma is látható a monostor kriptájában. Az apátság környékén számos látnivaló és kulturális-történelmi emlék található, pl. földsáncrendszer, Remetetelep, az ország legszebb 20.századi kálváriája, apátsági borospince és présház, fazekasház.
A Tihanyi-félszigeten két lefolyástalan tó található, a horgászok kedvelt helye a Belső-tó és a vízimadarak paradicsoma a Külső-tó. A főbb látnivalókat kisvonatos utazás során is megtekinthetjük. A panoráma pedig egyedülálló...
Tihanyt Balatonföldvárról menetrendszerinti személyhajóval vagy vízitaxival közelíthetjük meg, autóval vagy kerékpárral pedig komp segítségével, Szántód felől érhetjük el.
|
IGAL (40 perc) |
Igal gyógyító vizét a múlt század negyvenes éveiben fakasztották a régi vásártéren felállított fúrótorony segítségével. A kezdeti feltételezésekkel ellentétben - miszerint olaj van a térségben- 651 méter mélységből 81 fokos, kiemelkedő gyógyhatásáról híres víz tört felszínre. A hatvanas években aztán megszületett a döntés: épüljön gyógyfürdő a településen!
|
VESZPRÉM (60 perc) |
Egykori királyi székhely, ma megyeszékhely és egyetemi város. A Vár-hegyen elterülő Óvárosban sétálva számos látnivalót találunk: copf stílusú Városháza, barokk házak, Érseki Palota. A Tűztorony csigalépcsőin felkapaszkodva felejthetetlen kilátás tárul elénk. Az ország legszebb fekvésű állatkertjét - mely rengeteg egzotikus állatnak ad otthont - egy gyönyörű völgyben találjuk.
A képen: Noé Ararát hegyén megfeneklett bárkája Veszprém belvárosában
|
KIS BALATON (50 perc) |
A Balaton dél-nyugati csücskénél elterülő Kis-Balaton Európa-hírű vizes élőhely. A víz borította, fokozottan védett belső területek csak szakmai céllal, kísérettel, külön engedéllyel látogathatók. A Kányavári-sziget azonban mindenki számára nyitva áll a szabadidő kultúrált eltöltésére. Két kilátótornya segítségével gyönyörködhetünk a táj csodálatos szépségében és a kiépített tanösvényen végigsétálva megismerhetjük a Kis-Balaton élővilágát is.
A horgászengedéllyel rendelkezők számára horgászási lehetőség az Újszabar-Zalavár összekötő út, valamint a Kányavári-sziget közvetlen környezetében nyílik.
A képen: a Kányavári-szigetre vezető fahíd
A környező kis településeken is számos érdekes látnivalót találunk, érdemes kicsit barangolni a környéken. Balatonszentgyörgyön a Csillagvár, valamint néprajzi gyűjtemény és kerámia kiállítás található. Vörsön látható az eredeti bútorokkal berendezett Tájház, a Tűzoltó Múzeum.
Zalaapátiban az Apátsági templomot és monostort, valamint a volt Szentkirályi kastélyt is érdemes felkeresni.
Amit pedig nem szabad kihagyni: a Bivalyrezervátum Balatonmagyaród-Kápolnapusztán.
A telep a hazánkban őshonosnak számító bivaly bemutatásának népszerű központja, emellett a faj fennmaradásában is fontos szerepet játszik. Interaktív kiállítás, bivalytörténeti bemutató, játékos elemekben bővelkedő sétaút, pihenőhelyek, kilátópontok, távcsövek várják a látogatókat. És mivel az állomány igen szelíd, a bátrabbak még bivalyt is simogathatnak!
Nyitva: egész évben, 9:00 órától sötétedésig
Belépő: 200-500 Ft
|
KESZTHELY (60 perc) |
A város kulturális rangját leghíresebb birtokosai, a Festeticsek teremtették meg. XVIII. századi kastélyuk (a képen) fő látnivalója a Helikon Könyvtár és a Kastélymúzeum.
További múzeumok: Marcipán Múzeum, Népviseletes Babamúzeum, amely Európa legnagyobb babamúzeuma, a Panoptikumban 40 híres ember életnagyságú figurája tekinthető meg, korabeli öltözékben. A Csiga Parlament 4.5 millió darab, 28 millió éves pannon-tengeri csigából készült óriás makett.
|
HÉVÍZ (70 perc) |
Több mint 20 ezer évvel ezelőtt a természet olyan kinccsel ajándékozta meg Hévízt, mely egyedülálló a világon. A kisváros zöld szíve, a 4,4 hektáros tó a Föld legnagyobb területű, fürdésre is alkalmas melegvizű gyógytava.
|
BALATONEDERICS (75 perc): AFRIKA Múzeum és Állatkert
|
A múzeumi kiállításon csont- és fafaragványokat, trófeákat, állatbőröket, afrikai törzsek kultikus tárgyait láthatjuk. A kapcsolódó kis szafari parkban pedig afrikai állatokat - tevét, bivalyt és zebrát - csodálhatunk meg természetes környezetben. A vállalkozó szellemű látogató tevehajtásból még diplomát is szerezhet!
Nyitva: áprilistól október végéig minden nap 9-17-ig
Belépőjegy: 500-900 Ft (az ár magában foglalja a parkolást, idegenvezetést, állatkerti és múzeumi költségeket)
|
|
|